Szerencsétekre annyi sok szabadidőm volt az utóbbi pár órában, hogy készítettem egy kis segédprogramot Nektek, Windows 8 fejlesztőknek.
Szerencsétekre annyi sok szabadidőm volt az utóbbi pár órában, hogy készítettem egy kis segédprogramot Nektek, Windows 8 fejlesztőknek.
A Windows 8-os appokat csak a Windows Store-ból lehet letölteni, azonban ez nem jelenti azt, hogy rátalálni is csak ott lehet.
Nemrég megmutattam, hogyan lehet használni a legegyszerűbb háttérügynököket. Most egy picit még mélyebbre fogok menni, és az úgynevezett LockScreen alkalmazásokról fogok írni.
Az utóbbi időben bőven volt alkalmam eljátszadozni a WinRT-s API-kkal, és a háttérügynökök (Background Task) használata ugyan nagyon egyszerű dolog, de van egy pár buktató amire szerencsétlenebb esetben az ember csak több billentyűzet kivégzése után jönne rá. Ezeket a “best practice”-okat írom most le röviden.
Mint arról nem rég beszámoltunk, megnyílt a Windows Store a fejlesztők előtt, és bátran lehet regisztrálni már most, több mint egy hónappal a Windows 8 hivatalos startja előtt, amikortól a felhasználók megvásárolhatják az új operációs rendszert. Bővebben…
Az utóbbi időben kicsit alábbhagyott az aktivitásunk a blogon, mert nyár volt, uborkaszezon volt, dolgozni kellett, de most ősz van, iskolakezdés, Windows 8 launch, Windows Phone 8 launch, szóval újból szolgálatba helyezzük magunkat és némileg rendszeresebben fogjuk frissíteni a blogot mindenféle érdekes tartalmakkal.
Ha már érdekes tartalom, szeretnék megosztani egy kis gondolatmenetet arról, hogy vajon hová tart a Microsoft, mi lesz a Windows 8 és a Windows Phone 8 sorsa.
Végre eljött ez a pillanat is, megnyílt a Windows Store immáron mindenki számára elérhető módon. Extra jó hír, hogy MSDN előfizetők és a DreamSpark programban regisztrált diákok számára a szolgáltatás ingyenes.
Aktív DreamSpark accounttal rendelkező diákok számára itt egy kis gyors útmutatás:
A mai nap két fontos bejelentés is történt WP8 témában, az egyik a Nokia és a Microsoft közös rendezvényén esett meg, ahol bemutatták az új Lumiákat (820, 920), a másik pedig a Windows Phone Developer blogon történt, ahol is végre bejelentették, hogy szeptember 12-től a szerencsés kiválasztottak számára elérhető lesz a WP8 SDK.
Aki rendelkezik DreamSpark Premium hozzáféréssel (leánykori nevén MSDNAA), az mostantól hozzáférhet a saját oktatási intézményéhez tartozó letöltési oldalon keresztül a végleges Windows 8-hoz, méghozzá a Professional kiadáshoz.
Mint ahogy korábban írtuk, a Windows 8 már elérhető az MSDN- és TechNet-előfizetőknek. Emellett a Microsoft lehetőséget ad mindenkinek, hogy legálisan letöltse az új oprendszert. Bővebben…
Az imént elérhetővé vált a Windows 8 végleges verziója a fejlesztői és IT-s közösségnek. Bővebben…
Ahogy sejteni lehetett, a Microsoft ma bejelentette, hogy a Windows 8 elérte az RTM státuszt, vagyis végleges a kód, amit az OEM-ek megkapnak, illetve, amit mi is feltelepíthetünk a gépeinkre. A végleges OS-t és a fejlesztőeszközöket (Visual Studio 2012) augusztus 15-én lehet majd elérni rendre MSDN-ről és TechNet-ről, illetve a Windows Dev Center-ről.
Forrás: Windows Team Blog
Még jelenleg is tart Torontoban a Worldwide Partner Conference, de a talán leglényegesebb információkat már tudtunkra adták a Windows 8 végleges változatáról.
A minap, ahogy netezgettem egy igen érdekes kis projektbe botlottam, aminek a célja az, hogy egyfajta “proof-of-concept”-et nyújtson arra, hogy a Ribbon Metrosítható. Valamilyen szinten teljesen logikus továbbgondolás, hiszen már maga a Ribbon is azért született, hogy leváltsa az átláthatatlan menürendszereket kellemes nagy, ikonos gombokkal, melyek adott esetben érintős környezetben is használhatóak. Az Office 2007-ben és 2010-ben lévő Ribbon felületek azonban még csak az első – nagy- lépést jelentették ebbe az irányba, de ott még nem igazán volt szempont a “touchfriendly”-ség.
Mikor a múlthét elején a Microsoft bemutatta a Surface névre keresztelt saját fejlesztésű táblagépét, azt mondták, hogy azért tették, mert szüksége van az iparágnak az útmutatásra és mert a Windows 8 sikere nem csak a szoftveren, hanem a hardveren is múlik. Ezen gondolatmeneten elindulva azonban jogosan felmerül a kérdés, hogy vajon nem terveznek e hasonló hadműveletet telefon fronton is?
Bővebben…
A Microsoft pár napja bejelentette a Windows Phone 8-as verzióját és azt, hogy ezen új verzió már ugyanarra a kernelre fog épülni, mint amire maga a Windows 8 (RT) is. Ez természetesen azt fogja eredményezni, hogy nagyon sok mindent elegendő lesz csak egyszer megírnunk, és csak a felületben, illetve bizonyos platform-specifikus API-k használatában fog eltérni egymástól a Windows 8-as és Windows Phone 8-as alkalmazás kódja.
A 20-ai WP8-bejelentés ismét eklatáns példáját nyújtotta annak, hogy a Microsoft hiába gyárt adott esetben jó szoftvert/hardvert, kommunikálni még nem tud. Tényleg olyannyira cserben hagynak minket, WP7-felhasználókat, vagy megint csak terjed a FUD? Szerkesztői vélemény.
Minden, amit eddig olvashattunk, csak találgatás, meg nem erősített pletyka volt, minimális alappal, de végre vége az információínségnek. A Microsoft ma a nyilvánosság számára is betekintést engedett mobil operációs rendszerének következő változatába. Megérte a várakozás? Igen!
Nem sokkal a tegnapi bejelentés után Steve Ballmer egy köszönőlevelet küldött szét a Microsoft dolgozóinak, melyben mindenkit nagyon megdícsér, nagyon optimistán tekint a jövőre, és elhint egy kis morzsát a közeljövőben történő bejelentésekkel kapcsolatban amin lehet egy kicsit agyalni holnap délutánig.
Ritkán esik meg, hogy a Microsoft ennyire titokban tud tartani valamit, de most sikerült. Néhány perccel ezelőttig senki nem tudta biztosan, hogy a Los Angelesi esemény miről is fog szólni, azonban most kiderült: a Microsoft bejelentette, hogy saját gyártású tablettel lép piacra a Windows 8 megjelenésekor. Hogy milyen is lesz ez a tablet?
Aki már amúgy is tűkön ülve várja az előttünk álló hét fejleményeit, az tekintse ezt csak egy emlékeztetőnek, a többieknek azonban szeretném felhívni a figyelmét két dátumra.
Június 18. – A Microsoft egy nagy és titokzatos bejelentésre készül a holnapi napon, amiről egészen pontosan semmit nem tudunk, csak annyit, hogy nagy bejelentés lesz. A bejelentés amerikai idő szerint júni. 18-án délután 6:30-kor fog bekövetkezni (keleti parti idő szerint), ami nálunk egy hajnali időpontot fog eredményezni.
Június 20. – Szintén nagy bejelentés a Microsofttól, ez esetben azonban a téma ismert: Windows Phone 8.
A napokban kiszivárgott a netre a Microsoft-tól egy 2010 augusztusi iromány, melyben az Xbox 720 képességeiről lehet olvasni, melyek között jópár nagyon bíztató információ is elhelyezkedik.
Nem pazarolnám azzal a helyet, hogy lefordítsam magyarra az eredeti forrást, inkább adok hozzá linket (-> FORRÁS <-), és helyette az érdekességeket emelném inkább ki, és azt, hogy hogyan is kerül egy Windows 8-as fejlesztői blogra egy Xbox-os pletyka.
Az elmúlt napokban két ”hír” is szárnyra kapott a Windows 8 árazásával kapcsolatban.
Az első arról számol be, hogy az OEM-ek bizonyos körülmények között osztozhatnak a Microsofttal a Windows Store-ban vásárolt appokból befolyó nyereségen.
A második pedig arról, hogy a Windows RT licenszdíja körülbelül 85$ környékén fog mozogni.
A Microsoft elérhetővé tette a Windows 8-hoz kapcsolódó fejlesztői vizsgák előzetes leírását. Újdonság, hogy az eddigi MCPD (Microsoft Certified Professional Developer) minősítés helyét átveszi az MCSD (Microsoft Certified Solutions Developer). Bővebb információk
Úgy tűnik, a Microsoft enged a népharagnak, és ennek megfelelően a mai napon bejelentették, hogy mégis csak lesz hagyományos desktop alkalmazások fejlesztésére is lehetőség a Visual Studio 2012 ingyenes, Express verziójával.
Forrás: The Visual Studio Blog
Először is leszögezném, hogy én a magam részéről egy pillanatig nem gondoltam, hogy “bukás” lenne a Metro felület desktop környezetben, egyrészről látom, hogy egy multitouchos tapipaddal milyen kényelmes tud lenni a kezelés (scrollozás, zoomolás, stb), másrészről bízok a UI designerek kreativitásában, hogy képesek lesznek komplex funkcionalitást is úgy csomagolni, hogy az érintéssel vezérelhető legyen (egy hasonló lépésre nagyon jó példa a hagyományos menürendszer lecserélése a Ribbonra), de az igazán elgondolkodtató fejlemények csak most következnek:
A Digitimes értesülései szerint olyan nagy cégek is megjelenhetnek a Windows 8 alapú táblagépek és telefonok gyártói között, mint a HP, a Dell, a Lenovo, az ASUS vagy épp az Acer.
Ugyan csak mai hír, hogy a Bloomberg értesülései szerint elképzelhető, hogy a HTC nem csinálhat Windows 8-as táblagépet, mondván, nincs elég tapasztalatuk.
Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam, hogyan tárolhatjuk el Metro-stílusú alkalmazásunk beállításait.
A Windows 8 Release Preview megjelenésével ez egy minimális mértékben változott (bővült) és úgy gondoltam, hogy ez a kis változás megér egy bejegyzést.
A Microsoft elérhetővé tette a Windows 8 utolsó változatát az RTM, vagyis a ténylegesen megjelenő, végleges verzió előtt.
“Visual Studio 11 Express Beta for Windows 8 unlocks the power to develop Metro style applications that deliver these experiences.” – VS11 product page
Vagyis a Visual Studio következő inkarnációjának ingyenes változata Metro alkalmazások építésére szolgál. Mi ebben az érdekes? Miért probléma ez? Vagy mégsem jelent gondot?
A Stílusok és Animációk cikkben írtam egy (úgy tűnik, némileg meggondolatlan) bekezdést a saját animációk készítéséről.
A minap az egyik Metro alkalmazásom fejlesztése közben egyszercsak megbolondult a Visual Studio. Az addig teljesen jól futó alkalmazás egyszercsak nem volt hajlandó elindulni. Ami még érdekesebb volt, hogy a VS11 válltig állította, hogy a kód jó – a build minden további nélkül lefutott. De az alkalmazást nem lehetett elindítani.
A Windows 8-nál a Metro alkalmazások életciklusa nagy mértékben különbözik a megszokott, hagyományos alkalmazásokétól. A lehető legjobb felhasználói élmény biztosításának érdekében az alkalmazások életciklusa feletti hatalmat a Microsoft kivette a felhasználók kezéből, és inkább a rendszer szerves részévé tette.
A Windows 8-as Metro appoknál a szövegbeviteli és szövegmegjelenítő vezérlők nem különösebben térnek el a már megszokott vezérlőktől, szóval túl sok újdonság ebben a cikkben nem feltétlenül lesz.
A Windows 8-as Metro appoknál nem igazán értelmezett dolog az ablak fogalma, a képernyő 100%-át az app fedi le és minden egyes pixel felett ő uralkodik. Ha mégis úgy van, hogy egy nézet nem elegendő (és általában úgy van), akkor a böngészőhöz hasonló navigációs lehetőségek lesznek hasznunkra.
Nagyon sokszor fordulhat elő olyan helyzet, hogy a megjelenítendő tartalom nem fér bele a képbe egyben így szükségünk van arra, hogy ennek a tartalomnak az eltakart részeit is el tudjuk érni. Erre lényegében a görgetés ad lehetőséget. Mivel a Windows 8-as Metro appok első sorban érintéses kezelésre lettek kitalálva, így előkerül egy pár speciális kérdéskör a görgetéssel kapcsolatban, amik eddig az egeres vezérlésnél nem jöttek elő.
Alapvetően három féle listavezérlőt kapunk az SDK-val: a ListView-t, mely egy egydimenziós lista, a GridView-t, mely egy kétdimenziós lista és a FlipView-t, mely egy olyan lapozható felület, ami egyszerre mindig csak egy elemet jelenít meg.
Mélyedjünk bele egy kicsikét, hogy mit lehet főleg az első kettővel művelni.
Egy alkalmazás akkor igazán szép, akkor igazán élvezetes a használata, ha nem csak statikus oldalakat jelenítünk meg hanem az oldalak közti átmenetet meg az oldal tartalmát szépen animálva töltjük be. Pár száz miliszekundum, szóval a produktivitásból az égvilágon semmit nem von le, ellenben a felhasználói élmény a két megoláds között ég és föld.
Az appoknak van egy kiemelt kezelőfelülete amit úgy neveznek, hogy AppBar. Ez egy olyan sáv a képernyő alján és/vagy tetején melyek akkor úsznak be a látómezőbe ha a felhasználó az érintőképernyőjének alján vagy tetején behúzza az ujját vagy egérrel nyom egy jobbklikket valahol vagy lenyomja a Win+Z billentyűkombinációt.
Az appok alapvető fájltárolási lehetőségek mellett kapnak egy talán leginkább a registry-re hasonlító területet is ahol a beállításaikat tárolhatják.
Mint azt már jópárszor írtam, a Windows 8-as appok izolált környezetben futnak, nem tudnak a saját területükön kívül túl sokat tenni. A fájlok elérését leginkább egy egyre szigorodó réteges felépítéssel lehetne jellemezni, ahogy “távolodunk” az alkalmazás saját tárterületétől, egyre több megszorításon keresztül láthatja csak a fájlrendszer “távolabbi” rétegeit.
A fájlválasztó egy roppant praktikus és kényelmes eszköz arra, hogy az alkalmazás ne, ám a felhasználó mégis hozzáférhessen szinte tetszőleges részéhez a fájlrendszernek.
Az igazi különlegessége azonban a kiterjeszthetőségében rejlik. Lehetőségünk van ugyanis arra, hogy az alkalmazásunk forrásként viselkedhessen a választó számára, mikor meg akarunk nyitni valamit valahonnan, vagy épp célként, mikor elmenteni akarunk valamit valahova. Például ennek a segítségével könnyedén integrálódhat egy Skydrive vagy DropBox app a rendszerbe, és mikor bármilyen alkalmazásból megnyitja a felhasználó a választót, akkor ott lesznek ezek az alkalmazások is ugyanolyan közel, és kényelmesen elérhetően, mint a lokális fájljaink.
Az alkalmazásaink teljes izoláltságban élnek, nem látnak a maguk területén kívül semmit a gépünkből. Szerencsére azért van egy nagyon hatékony eszközünk arra, hogy ennek ellenére szinte tetszőleges részéhez hozzáférjünk a fájlrendszernek és tudjunk fájlokat és mappákat megnyitni és menteni.
A Windows 8 “Charms bar”-ján van egy Settings ikon. Ez azért lett odarakva, hogy az emberek az alkalmazásokkal és a rendszerrel kapcsolatos beállításokat mindig ugyanarról a helyről érhesse el konzisztensen, és ne kelljen keresgélnie. Nekünk, alkalmazásfejlesztőknek pedig arra van lehetőségünk, hogy erre a beállítás-panelre kirakjunk pár gombot, és értesüljünk róla, ha a felhasználó megnyomta azokat.
Windows 8-ban az alkalmazásoknak lehetőségük van egymásnak szinte tetszőleges adatot küldeni. Egy korábbi cikkben már bemutattam, hogy miképpen lehet az alkalmazásunk a feladó, ez a cikk viszont arról fog szólni, hogy mit kell ahhoz tennünk, hogy címzettek lehessünk.